TÖRTÉNETÜNK

Cégünk azért jött létre, hogy kiszolgálja azt a valós piaci igényt, mely a háztartásban előforduló meghibásodásokra, javításokra nyújt komplex megoldást. Sok esetben nehéz szakembert találni ezekre a kis feladatokra, ha mégis, akkor egy “ránézés” is 20-30 ezer forintba kerül.

Szabad kapacitásunk függvényében, szívesen vállalunk kisebb és nagyobb feladatokat egyaránt. Legyen szó polcok, karnisok felfúrásáról, egy csöpögő csap vagy WC tartály cseréjéről, vagy akár egy teljes lakás szerelvényezéséről. .

Az a tapasztalat, hogy kevesen fordítanak figyelmet arra, hogy az elvégzett feladat ne csak funkcionálisan, de esztétikumra is megfelelő legyen. Az általunk kivitelezett megbízásokat lelkiismeretesen végezzük, mintha saját magunknak csinálnánk és minden esetben tisztán hagyjuk magunk után a helyszínt. Kisebb munkákhoz egyedül, nagyobb munkákhoz ketten, hárman is kimegyünk.

SZOLGÁLTATÁS

Házon belül

VÍZ

mosogató bekötés
mosógép bekötés és javítás
WC tartály csere, javítás
mosdó kagyló csere
szilikonos tömítés (szilózás)
WC deszka csere és javítás
zuhanytálca, zuhanykabin beépítés, csere
fürdőszobai csaptelep csere
fürdőszobai világítással kapcsolatos munkák
dugulás elhárítás szaniterek felőli részen

VILLANY

égő csere, lámpa felszerelése, bekötése

kábelcsatorna felszerelés,

egyéb kábelezési munkálatok (falon kívüli vezetékek kiépítése)

led világítás kiépítése

riasztó, kamera rendszerek kiépítése,

mozgásérzékelős lámpa bekötése

lámpa felszerelése

EGYÉB

forgószék összeszerelése
műanyag ajtó, ablak beállítása
penészes fal kezelése
lapraszerelt bútor összeszerelése
zárcsere
redőnyjavítás
sérült csempe, járólap pótlása
lamináltparketta lerakása
karnis, polc, kapaszkodó, lépcsőkorlát, képek felfúrása
kisebb felületű vakolatjavítási munkák
fa bútorok javítása, pótlása
előtető készítése és javítása
bútor összerakás, kiszállítással együtt

SZOLGÁLTATÁS

Házon kívül

ÖNTÖZŐ

fejek beállítása, cseréje

kilyukadt cső cseréje

öntöző rendszer téliesítése (teljes öntöző rendszer víztelenítése)

kerticsap-javítás, csere

KERT

út és térburkolatok, támfalak, kerti lépcső, pergola

fűnyírás, gyepszellőztetés

sövénynyírás, tüzelőbehordás, favágás

ereszcsatorna tisztítás

kerítésjavítás, festés ( felújításra egyedi árajánlatot adunk)

terasz-, lépcső-, burkolat-, járda-, kertiút-javítás tisztítás

fakivágás, gallyazás (nagyobb fa esetén egyedi árajánlat)

terasz járólapok pótlása

új kert „megtervezése”, kivitelezése

VIRÁG

egynyári virágfelület
kétnyári virágfelület
évelő virágfelület
sziklakert létesítése és fenntartása
rózsafelület létesítése és fenntartása
fák és cserjék telepítése és fenntartása
kúszónövények fenntartása
edényes növények fenntartása
ház fa elemeinek festése  
kerti szegély elhelyezés

Általánydíjas szolgáltatás nyaralótulajdonosoknak

Megfigyellek csomag

Heti egy alkalommal (változó időben) birtoklátogatás, ellenőrzés, levelesláda ürítés, a tulajdonos telefonon történő tájékoztatása.Éves megállapodással 25.000.-Ft/hó

Gondozlak csomag

Fenti ellenőrzésen túl, tavaszi, őszi víztelenítés, heti rendszerességgel szellőztetés, bűzzárak, csapok, egyéb fogyasztók ellenőrzése, tavaszi nagytakarítás. Egyéb szolgáltatásaink igénybevétele esetén, az óradíjból 20% kedvezmény. Éves megállapodással 35.000.-Ft/hó

1 Step 1

Amennyiben kérdése, kérése, véleménye van, az alábbi űrlap segítségével küldje el nekünk. Kérjük, adatait pontosan adja meg a sikeres kapcsolatfelvétel érdekében!

keyboard_arrow_leftPrevious
Nextkeyboard_arrow_right

REFERENCIÁK

Alapvetően mindig, mindent próbáltam magam megoldani. Ebben az is megerősített, amikor kisebb felújításra, átalakításra, kertrendezésre, javításra kivitelezőt kerestem. Sajnos én is azt tapasztaltam, hogy „majd A jövő évben”, „ILYEN KIS MUNKÁRA NEM MEGYÜNKKI”, „PERSZE MEGYÜNK (AZTÁN NEM JÖTTEK)” STB.  Referenciaként, engedjétek meg, hogy bemutassak  néhány kisebb-nagyobb munkánkat, volt/lett képekben.

ÁRAK

Ráérős csomag

Óradíj

1 fő végzi a munkát

7.000 Ft

kiszállás 3000 Ft

Minden megkezdett óra, egész órának számít a számlázásnál. Időpontot 2 héten belül tuduk adni
ÉRDEKEL

Óradíj

2 fő végzi a munkát

11.000 Ft

kiszállás 3000 Ft

Minden megkezdett óra, egész órának számít a számlázásnál. Időpontot 2 héten belül tuduk adni
ÉRDEKEL

Sürgős csomag

Óradíj

1 fő végzi a munkát

11.000 Ft

kiszállás 3000 Ft

Ha fontos, hogy mielőbb megkezdjük a munkát, akkor 72 órán belül, vagy akár hétvégén is tudunk időpontot biztosítani. Minden megkezdett óra, egész órának számít a számlázásnál
ÉRDEKEL

Óradíj

2 fő végzi a munkát

18.000 Ft

kiszállás 3000 Ft

Ha fontos, hogy mielőbb megkezdjük a munkát, akkor 72 órán belül, vagy akár hétvégén is tudunk időpontot biztosítani. Minden megkezdett óra, egész órának számít a számlázásnál
ÉRDEKEL

Az esetleges anyagbeszerzéssel töltött idő óradíjban kerül felszámításra.
A fenti árak munkadíjra vonatkoznak, a beépítésre kerülő anyagok árát NEM tartalmazza.
Amennyiben a segédanyagot (tipli, csavar, tomítés stb.) a megrendelő biztosítja,
annak minőségéből eredő hibákért nem vállalunk felelősséget.

A kiszállási díj, Veszprém és annak 25km-es körzetére vonatkozik, azon felül + 100 Ft/km telephelytől oda-vissza.

1 Step 1
Munka megrendelése

​​

Munka megrendeléséhez kérem adja meg az adatait, valamint válaszoljon a kérdéseinkre. 

Az adatlap alján lehetősége van Önnek is kérdést feltenni nekünk, melyre rövid időn belül válaszolni fogunk.




A munka leírásához kérjük, csak 1-2 szóban írja le, mi a feladat. A részletezést az egyéb kérés, megjegyzés részhez legyen szíves írni. Köszönjük.



Kérem, segítse munkánkat azzal, hogy feltölti ide a fényképet az elvégzendő munkáról! Ez nem kötelező, csak ha meg tudja oldani. Így mi is pontosabban látjuk, miről van szó. Összesen 3 fényképet tud feltölteni. Köszönjük.

Az ürlap kitöltésével a munkát:
reCaptcha v3
keyboard_arrow_leftPrevious
Nextkeyboard_arrow_right